orosz-ukrán háború

Amerikai fegyverek kerültek az orosz katona kezébe – Erre a reakcióra aztán tényleg senki nem számított

Amerikai fegyverek kerültek az orosz katona kezébe – Erre a reakcióra aztán tényleg senki nem számított

Egészen elképesztő videó került elő az internet bugyraiból, melyen az látható, hogy egy orosz katona / blogger / fegyverszakértő három, Ukrajnától zsákmányolt kézifegyvert vizsgál meg, majd kritizál hevesen. Az orosz férfi több olyan kijelentést is tesz a nyugati fegyverekről, melyet finoman fogalmazva igencsak érdekesnek lehet nevezni.

Annyira összeveszett szövetségesével Moszkva, hogy már Putyin letartóztatását lebegtetik

Annyira összeveszett szövetségesével Moszkva, hogy már Putyin letartóztatását lebegtetik

Úgy néz ki, az örmény kormány igencsak megharagudott Moszkvára, amiért nem tudták az orosz békefenntartók megakadályozni, hogy Azerbajdzsán visszafoglalja Hegyi-Karabahot. Jelenleg arra készül Jereván, hogy ratifikálják a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Római Statútumát, így belépnek azon országok körébe, melyeknek őrizetbe kellene venniük Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Putyin súlyos lépése miatt történelmi kihívás elé került a világ legnagyobb szövetsége - Mi lesz most a NATO-val?

Putyin súlyos lépése miatt történelmi kihívás elé került a világ legnagyobb szövetsége - Mi lesz most a NATO-val?

Akkor, amikor a 2022-es madridi NATO-csúcson bejelentették, hogy a következő éves találkozó helyszíne Litvánia fővárosa, Vilnius lesz, még senki nem számított arra, hogy a nyugati katonai szövetség lényegében egy háború "frontvonalán" fog ülésezni. Az Egyensúly Intézet által szervezett konferencián szakértők beszélgettek a konferencia tapasztalatairól, valamint arról, hogy a NATO vajon a XXI. század döntő szereplője lesz, vagy megújulásra képtelen entitásként fog süllyesztőbe kerülni.

Putyin az olajfegyverrel vág vissza Bidennek?

Putyin az olajfegyverrel vág vissza Bidennek?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy kell-e tartani egy, az 1973-ashoz hasonló olajválságtól, mivel a geopolitikai folyamatok több szempontból is hasonlóak. A témával kapcsolatban Pletser Tamás, az Erste olaj és gázpiaci elemzője volt a vendégünk. A műsor második részében Hornyák József, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt a vendégünk, akit arról kérdeztünk: mire kell igazán figyelnie a magyar gazdaságpolitikának, ha egyszerre akar növekedést, alacsony inflációt és stabil forintot.

Az ukrajnai háború nagyon fontos tanulságokkal jár Kína számára - Ezekre a fegyverekre különösen oda kell figyelniük

Az ukrajnai háború nagyon fontos tanulságokkal jár Kína számára - Ezekre a fegyverekre különösen oda kell figyelniük

Kína az orosz-ukrán háború kirobbanása óta nagy figyelemmel követi az eseményeket, és ez nem véletlen: a nagyhatalom haditechnikája és katonai doktrínái főleg szovjet/orosz alapokon nyugodnak, így Moszkva relatív sikertelensége aggodalommal töltheti el Pekinget akkor, amikor egy esetleges Tajvan elleni akciót tervez. Különösen nagy figyelmet kapnak a háború egyik legegyszerűbb fegyverei: a különféle aknák - Írja a The Diplomat.

Visszatérhettek a Wagner-zsoldosok a frontra, egyre több a kérdőjel a felrobbantott admirális körül – Háborús híreink szerdán

Visszatérhettek a Wagner-zsoldosok a frontra, egyre több a kérdőjel a felrobbantott admirális körül – Háborús híreink szerdán

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő az Ukrajnába érkezett amerikai Abrams tankokról azt nyilatkozta: „égni fognak”. Oroszország videófelvételt tett közzé Viktor Szokolov tengernagyról, akit Kijev szerint megöltek, mikor a hadiflotta szevasztopoli parancsnokságát rakétatámadás érte. Lezárult a lengyel szakértői vizsgálat a tavaly novemberben az ország területére csapódott, és két ember halálát okozó rakétáról: ukrán légvédelmi rakétáról volt szó, amely irányt tévesztett. Ukrajna nem járult hozzá a nyomozáshoz. Egy ukrán katonai szóvivő szerint mintegy 500 Wagner-zsoldos újra megjelent a kelet-ukrajnai fronton. Bahmut bevétele óta nem harcoltak wagneresek Ukrajnában.

Lakott területeket lőttek Donyeckben az oroszok

Lakott területeket lőttek Donyeckben az oroszok

Az orosz csapatok lakott területeket lőttek szerdán az ukrajnai donyecki régió északi részén, aminek következtében egy helyi lakos meghalt, további négy pedig megsebesült - közölte a Donyeck megyei ügyészi hivatal a Facebookon.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.